2011. október 26., szerda

Az Ember Aki Soha Nem Hazudott


Van egy Vezetőnk, Hazánk Lángoszlopa, aki saját bevallása szerint soha nem hazudott.
Ezzel szemben a csúf valóság az, hogy lassan minden egyes szó ami elhagyja a száját, hazugság.

Példák a hétfői parlamenti felszólalásából:

szeretett Vezérünk megtérvén az EU gyűlésről azt találta mondani, hogy
- a forint gyengeségét az euro gyengesége okozza
- nem szabad, hogy az EU visszatartson minket, el kell tőle rugaszkodnunk
- felháborító, hogy már megint az államnak kell a bankokat megsegítenie az adófizetők pénzéből

Egyszer már megkérdeztem ebben a blogban, hogy ezek az emberek el is hiszik önmaguknak amit nekünk mondanak? Vagy elhiszik, hogy mi elhisszük nekik?

Érdekes az is, hogy korábban volt már egy hazudozónk, de amikor bevallotta, hogy ő bizony hazudik éjjel-nappal, a nép annyira felhorgadt, hogy hónapokon át tört-zúzott, gyújtogatott, zavargott, forradalmárkodott, most bezzeg a nagy büdös semmi- Hol vannak most ezek az emberek. Vagy mi magyarok annyira hülyék vagyunk, hogy csak akkor hazudik valaki ha ezt be is vallja?

2011. október 20., csütörtök

Vállalkozásbarát kormány

Újabb piacot államosíít a vállalkozásbarát kormány. Most éppen a cafeteriát. Aki eddig volt mehet isten hírével. Róló le, alkalmazottak utcára. Így lesz egymillió új munkahely. Persze tudjuk, szeretett Vetérünknek - saját bevallása szerint is - nem szabad elhinni amit mond. Most már nem is hisszük. Hol van már a Sosemhazudó Igazlátó... Kipukkadt.

2011. október 19., szerda

Semjén Zsolt és a twitter

Semjén Zsolt, ki egy nemlétező párt titkára, és Mária országnak pótminiszterelnöke (akivel még Viktor is úgy fog kezet, hogy nem néz rá) annyira fontos embernek érzi magát, hogy az ál twitteres bejegyzései miatt feljelentést tett a rendőrségen. Derék rendőreink két hajléktalanvegzálás között annyira komolyan vették ezt, hogy most maga a Tekintetes Népnemzeti Főügyészség nyomoz az ügyben, berendelve a követőket. A hírt egy kicsit kétségessé teszi az a tény, hogy a twitternek nem szokása kiadni a felhasználói adatait, bár lehet, hogy ez akkora bűncselekményt, hogy most megtették.
Mindenesetre az már biztos, hogy Tömjén Zsoltink sokkal fontosabb ember mint a Pápa, a dalai láma vagy az angol királynő, hiszen mindegyikőjüknek nem egy kamu twitter oldala van, és ők valamiért nem érezték szükségét annak, hogy rendőrséghez szaladgáljanak.

Bár ha emlékszünk Hoffman Rózsa esetére a Hírcsárdával - a focipályán is lehet buktatni - meg az álhírből keletkezett hisztire, akkor elmondhatjuk Szeretett Kormányunkban nem Zsóti az egyetlen idióta.

2011. október 15., szombat

Egy igaz fideszes

Elképzelni nem tudtam, hogy képesek emberek még mindig hinni a fideszben
Hát így. Érdemes végigolvasni, tanulságos.

Cigányprobléma elleni törvények:
1) Segély helyett munkát
Eddig úgy volt, hogy akinek nem volt munkája, az ingyen kapott pénzt havonta, hogy meg tudjon élni, amíg nem talál munkát. Ez volt a „munkanélküli segély”.
De a cigányok 90%-a egyáltalán nem dolgozott, és nem is keresett munkát, mert nagyon jól megélt ebből a segélyből, amiből ráadásul nem is kellett adóznia. Ez pedig nagyon nagy igazságtalanság és súlyos probléma volt. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy egy cigány faluban, mikor megkérdezték a gyereket, hogy mi akar lenni, ha felnő, azt mondta, hogy „segélyes”, mert ezt látta a szüleitől, hogy nem kell semmit dolgozni, és ingyen kapja a pénzt.
Orbán rendet tett, azt mondta, hogy mostantól ennek vége, csak az kaphatja meg ezt a pénzt, aki dolgozik valamit (például: segít utakat építeni, növényeket gondozni, szemetet szedni, stb.), ha pedig nem hajlandó ilyeneket csinálni, akkor nem kaphatja meg a pénzt.
Továbbra is jár a munkanélküli segély, de csak 90 napig, és dolgozni kell mellette ilyen kisebb munkákat. Viszont több pénzért, mint eddig. Ennek nagyon örülök, mert a semmiért ne kapjanak a cigányok pénzt, dolgozzanak meg érte, van elég munka.
2) „Háromcsapás” törvény
Eddig úgy volt, hogy ha valaki 10ezer forintnál kevesebb értékű dolgot lopott, nem számított bűnözésnek. Emiatt a cigányok nyugodtan tettek kisebb bűnöket, mert nem volt nagy a büntetés utána, nyugodtan „élhettek ebből”.
Orbán ezt eltörölte, és emellett bevezette, hogy ha valaki többször követi el ugyanazt a bűnt, akkor egyre súlyosabb büntetést kapjon érte. Tehát ha ellop egy biciklit, először kap érte 6 hónapot, ha megint ellop egyet, akkor már 1 évet kap miatta, ha megint ellop egyet, akkor 3 évet, tehát ugyanazért a bűnért egyre nagyobb büntetést kap.

Bankok elleni törvények
1) Bankok és szupermarketek megadóztatása
A bankoknak rengeteg pénze van. A világválság legsúlyosabb évei alatt, mikor az embereknek kenyérre se volt pénzük, a magyar bank 50 milliárd forintnyi nyereséggel zárta az évet. Emellett úgy tudom, hogy minden európai országban a szupermarketek fizetnek azért, hogy árulhassanak, Magyarországon az állam fizet a szupermarketeknek, hogy itt áruljanak. Rengeteg pénz megy el az egyébként is milliárdos szupermarketek „támogatására”. (Ráadásul kiderült, hogy ugyanazok az élelmiszervállalatok (vállalat – company) Magyarországnak rosszabb minőségű termékeket gyártanak, mint például Ausztriának.)
Orbán ezt megszüntette, és megadóztatta a bankokat meg a szupermarketeket, amiből rengeteg pénz folyt be. És ezt sok más európai ország is lemásolta rólunk! Nagyon jó döntés volt, gyűlölöm a bankokat, hogy annyi pénzük van, amit a szegényektől lopnak.
2) Devizahitelesek megsegítése
A világválság alatt több tízezer ember nem tudta fizetni az adósságát a bankoknak (mivel a bankok felemelték a visszafizetendő pénz mennyiségét!), és emiatt elveszítette a házát!
Orbán, (nem emlékszem pontosan, mennyi időre) megtiltotta a bankoknak, hogy elvegyék az emberek otthonait, és állami pénzből fizeti helyettük az adósságot a bankok felé!
Illetve megtiltotta, hogy a bankoktól újra devizában vegyenek fel hitelt, mert az kiszámíthatatlan, és sokszorosára nőhet.
- Bevezette, hogy azok, akik még az infláció előtt vettek fel hitelt, mindannyian kollektíven 180 forint / frank értékben törleszthetik az adósságukat. (Akik az infláció után – vagyis már láthatták, hogy milyen kiszámíthatatlan a frank értéke, mégis felvették – azoknak nem jár ez a kedvezmény.)
- Utasította a bankokat, hogy nem vehetnek el több pénzt az adósoktól, mint amennyit korábban fedezetül kértek. Tehát ha egy bank korábban adott hitelt egy 10 milliós értékű ház ellenében, akkor nem kérhet most, a válság után sem 10 millió forintnál többet.
- Volt egy bank, ami becsapta az ügyfeleit, és megbüntették 50 millió forinttal. (Egy másik ilyen bank ellen most folyik a per.)

Az ország infrastruktúrájának védelme
1) A MOL visszavétele az oroszoktól
Eddig a Magyar Olajvállalat (vállalat – company) orosz kézben volt (azt hiszem, a 40%-a), ami nagyon veszélyes volt, mert az oroszok határozták meg, hogy mennyi pénzért adják el nekünk a saját olajunkat. Emiatt bármikor drágulhatott a benzin, a házak fűtése, stb.
Orbán visszavásárolta az oroszoktól.
2) Állami orvosok itthon tartása
Eddig gyakori volt, hogy az államilag fizetett egyetemeken, olcsóbban elvégezték az iskolát az orvosok, majd elmentek külföldre dolgozni, ami nagy baj volt, mert sok pénzbe került a taníttatásuk, és nem dolgoztak utána az országnak.
Orbán megtiltotta, hogy azok, akik állami egyetemen tanulnak orvosnak, külföldre menjenek dolgozni (pontosabban egy bizonyos ideig nem mehetnek el).
3) A szocpol újraindítása
Volt régen szocpol-támogatás, ami azt jelentette, hogy a kormánytól az új családok nem visszafizetendő pénzt kaptak a házuk megépítésének segítésére, ha vállaltak gyereket.
Ez sajnos kudarc volt, mert sok volt a csalás (felvették a pénzt, építettek egy kis olcsó házat, lebontották, újra felvették a pénzt, megint felépítették ugyanabból az építőanyagból, stb.)
Emiatt nagyon megnövelte az államadósságot.
A Fidesz visszahozta ezt, de megszigorította. Megint kaphat pénzt egy új család, amit nem kell soha visszafizetnie, ha vállal gyereket (minél többet, annál több pénzt kap – viszont ha mégse születik később gyereke, vissza kell fizetnie a pénzt), de sok feltétel van:
- legalább 6 hónapja állandó munkahelynek kell lennie az egyik szülőnek.
- Figyelniük kell, hogy a házat zöldenergiával lássák el (ami környezetbarát, olcsóbb, és emellett nincs kiszolgálva az oroszoknak)
- Nem lehet tartozásuk.

A nép egészségéért tett törvények
1) A dohányzás tiltása
Orbán betiltotta a dohányzást az éttermekben, az utcán, a metróaluljáróban, a hivatalos épületekben.
2) Egészségtelen ételek elnyomása
Orbán drágította a magas zsír és cukor tartalmú ételek és italok adóját (így vele együtt az árát is), mint például a hamburger, a kóla, az energia italok, a chips.
Emellett az olyan gyümölcslevek és lekvárokat is belevette, amiknek alacsony a gyümölcs, és magas a cukortartalmuk.

Korrupt politika elleni törvények
1) Politikusok fizetésének csökkentése
Eddig a politikusok rengeteg pénzt kaptak a semmiért.
Orbán csökkentette meghatározta, mennyi lehet a politikusok maximális fizetése.
2) Korrupció elleni büntetések
A parlamentben és sok más helyen, például a honvédségben, rengeteg korrupt vezető volt. Több milliárd forint pénzt veszített az ország miattuk.
Orbán rengeteg volt mszp-s és más korrupt politikust, katonát, vállalat vezetőjét, filmrendezőt, stb-t büntetett meg, és folyamatosan egyre több ilyen ügy derül ki. Elfogtak például 12 honvédtábornokot, 42 korrupt pénzellenőrt, stb.

A magyarságért tett törvények
1) Kettős állampolgárság
Bevezette a kettős állampolgárságot, aminek köszönhetően könnyebben meg lehet védeni a határon túli magyarokat az atrocitásokkal szemben, mert ők mostantól magyar állampolgárok is. Emellett lehetővé teszi, hogy a (mostantól már) magyar állampolgárok által lakott területek esetleg majd visszakerüljenek Magyarországba.
2) Gárdák betiltása
Orbán betiltotta az egyenruhás bandákat, így a Magyar Gárdát, és minden egyéb hasonló, demokráciára veszélyes félkatonai párthadseregeket.
3) A régi, kommunista időkben átnevezett magyar utcákat, tereket, helyeket visszaneveztette az eredeti nevére, vagy más nemzeties névre.

Néhány ésszerű törvény
1) Médiatörvény
Ez a törvény meghatározza, hogy milyen hosszú lehet egy reklám, milyen sűrűn mutathatják, nem lehet hangosabb mint a film, és az apróbetűs hirdetéseket nem szabad pár másodpercig mutatni csak. Illetve nem lehet szex, káromkodás, csak késő este. Semmilyen cenzúráról nem szól, már él a törvény, és semmi diktatórikusat nem tett eddig.
2) Honvédségi őrzés
Eddig a szocialisták kormányzása alatt a honvédségi laktanyákat biztonsági személyzet (security) őrizte, ami rengeteg pénzbe került.
Mostantól, logikusan, a katonák őrzik a laktanyákat.

És ami a legfontosabb: minden fontos döntésről megkérdezi a népet. Én magam is kaptam két levelet is, amiben megkérdezték, hogy erről és arról a dologról mi a véleményem. Ezeket a leveleket azután megnézik, összeszámolják, és figyelembe veszik az új törvényeknél.


forrás (a teljes szöveget a szerző hozzájárulálsával tettem itt közzé)

2011. október 11., kedd

A szociális hatalom

Szegény képviselők ott a parlamentben. Gazdaságilag épp a tönk szélén állunk, extra adók jönnek sorba, de az nem lehet, hogy szegény képviselőink nyomorogjanak. Kell nekik 750k, ők is ki akarják venni a részüket a spórolásból. Meg megérdemlik. Nekik ez jár. Tehát ne háborogjunk. Jár még szolgálati autó, lakásbérlés és 3 munkatárs. Így van ez. A libikóka másik végén meg rámásznak az elesettekre, a legnyomorultabbakra. Ne üldögélj a kövön, ne osztogass szórólapot, ne koldulj a piros lámpánál. Te büdös parazita! Rádióhír, hogy tegnapig 500 esetben indított szabálysértést a rendőrség piros lámpánál álldigálás miatt. Illetve lehet, hogy autók között is járkáltak a szerencsétlen. Aluljáróba már nem mehetnek, közterületen sem lehetnek, ott dögöljenek meg ahol vannak. De zaklatásukra nyócker szinten el kell költeni ám 80 milliót. Magunkra. Nem rájuk. Mit képzelnek ezek a koszosok? A nyomorultakra erre az országban nincs szükség! Punktum. megszüntetjük!

Ej be jó lesz mindenkinek.
Éjjen a Viktor!

2011. október 5., szerda

Így adakozzunk!

A vörösiszap kárvallottjainak összedobott pénzből csak a kárvallottak nem kaptak. Ellenben lett belőle szép emlékpark, emlékmű, plecsni a potentátoknak, színes szagos kiadvány. Coki az adakozóknak, coki azoknak akiknek mindenük odalett. Pénz a csókosoknak, kitüntetés potentátoknak (persze aki lapátolt, segített az nem kapott semmit, örüljön hogy segíthetett, kishazánkban köszönet csak funkciknak jár)

az index cikke a témában

2011. október 3., hétfő

Gyurcsány

Most kiderül mennyire független az ügyészség (semennyire).
Most kiderül, miért kellett kirúgni 300 bírót (elküldeni nyugdíjba).
Most kiderül, tényleg csak azért választhat az ügyészség bíróságot, hogy Gyurcsányt el lehessen ítélni, vagy a pert évekig lehessen húzni, vagy ha mást nem. elkerülni azt a blamát, hogy felmentik.

Másrészről mit akarnak vele elkenni? Hogy lassan szeretett Vezérünket Lukasenkohoz hasonlítják Nyugaton (ahol ugye rothad a kapitalizmus, szeretett Vezérünk párszor már el is temette)? Hogy a matolcsyzmus szétkúrta az országot? És ezt rajtuk kívül mindenki látja? Ezért ki fog felelni?

Arról nem beszélve, jöhet még kutyára dér, fordulhat a kocka.
Politikai garnitúránk java sitten rohadhatna, szeretett Vezérünkkel az élen, ha minden "stiklijükért" eljárást indítottak volna ellenük (és azokat nem oldják meg okosba). Pártállástól függetlenül.

Korrupt ország korrupt vezetőkkel. Nem változott itt száz év alatt semmi.
Utána meg egyesek habzó szájjal üvöltenek Kertészre, mert pofánkba merte vágni az igazságot, amivel valljuk be mindenki tisztában van. Legalább önmagunknak ne hazudjunk!

Szolgálati autó igen, mentő nem!

Szeretett Kormányunk eldöntötte, hogy nem kellenek új mentőautók. mert nincs rá pénz. Szolgálati kocsikra tudtak áldozni százmilliókat a fülkeforradalmároknak, mára azonban a polgár le van szarva. Illetve nem, mert abból van a pénz, tehát fejőstehénként még funkcionál, de egyébként ott pusztuljon, lényeg a virítás a Passatokban.

index.hu - menőautó beszerzés lefújva